Bemutatkozás

Üdvözlöm!
Lakatos Zsolt vagyok, erőnléti edző, rehabilitációs szakember
és a Kinesis Strength and Rehabilitation alapítója.

Évek óta foglalkozom erőnléti (funkcionális) edzésekkel, állóképesség fejlesztéssel, tartásjavítással, illetve mozgásszervi rehabilitációval.
A munkám során azt tapasztaltam, hogy a profi sportolókon felül a hétköznapi embereknek is nagy szükségük van a szakszerű mozgásszervi segítségre és az állóképességük fejlesztésére.

Gyakran szembesülök azzal, hogy az emberek jelentős része küzd különböző jellegű problémákkal, mint például műtétek, sérülések, tartáshibák, izom-diszbalanszok, izom-amnézia stb.
Az edzések és a rehabilitációs tréningek során fontosnak tartom a személyre szabott edzésprogramot (ha szükséges, a terhelések azonnali módosítását a sportoló aktuális állapotához mérten).
Egy előzetes ingyenes felmérés után, az Ön edzéstervét mozgásminták alapján állítom össze, a célnak megfelelően. Fontosnak tartom, hogy minden esetben nagy hangsúlyt fektessünk a kardiovaszkuláris rendszer fejlesztésre is.
A fájdalom- és sérülésmentes edzés érdekében kiemelten nagy figyelmet szentelek a folyamatos önképzésemnek.

Szolgáltatásaim:

  • Rehabilitációs tréning
  • Online edzéstervezés (heti konzultációval és videóanyaggal)
  • Versenyfelkészítés
  • Erőnléti edzés
  • Nyújtás, mobilizáció
  • Mozgásszervi állapotfelmérés

Kinesis Podcast


Rehabilitáció / Sport Rehabilitáció

A rehabilitációs programok nem a pihenésről szólnak. Ahhoz, hogy egy amatőr vagy profi sportoló készen álljon a maximális terhelhetőségre, és teljesítményre, teherbírása elérje azt a színvonalat, amelyet a sérülést megelőzően képes volt produkálni, nagyon komoly edzésmunka, jelen esetben rehabilitációs munka szükséges.
Ezeknek a céloknak az eléréséhez olyan edző vagy szakember javasolt, aki megfelelő kvalifikációkkal rendelkezik, hiszen figyelembe kell vennie a sportoló egészségügyi állapotát, teljesítőképességét, sérülésével kapcsolatos visszajelzéseit a foglalkozásokon. Ezen felül fontos felismerni a sportoló mozgásában megnyilvánuló jeleket a gyógyulás aktuális állapotához mérten, és aszerint igazítani a rehabilitációs tervet.

Mikor érdemes Önnek rehabilitációs edzőt felkeresnie?

  • Ha sportsérülést szenvedett, és szeretne minél gyorsabban visszatérni a sportágához
  • Nem halad olyan gyorsan a felépülése, mint szeretné
  • Sportártalmakkal küzd és visszaesést tapasztal a teljesítményében
  • Tart a sérülésektől

Funkcionális személyi edzés

Személyre szabott teljesítményfokozó edzésprogram, amelyet az Ön igényeinek és céljainak megfelelően én alakítok ki, az Ön terhelhetőségét figyelembe véve.
Magas szintű segítségnyújtást kap gyógytornász kollégáimtól, az edzői felügyelet mellett.

Milyen esetben alkalmazható?

  • alakformálás, tervezett súlycsökkentés
  • erő és izomtömeg növelés
  • sportteljesítmény növelés
  • dinamika és állóképesség fejlesztés
  • kezdő, haladó, újrakezdő vagy profiknak egyaránt
  • izom, ízület, szalag vagy egyéb lágyrészsérülés után szeretne visszatérni és újra élvezni a mozgás örömét
  • szeretné csökkenteni a jövőbeli sérülések bekövetkezésének valószínűségét
  • az Ön egyéni céljaihoz igazított, több edzésmódszer ötvözetével kialakított edzések
  • hobbi célú es sportágspecifikus erőnléti edzések
  • testtartás- és mozgáskorrekció

A személyi edzés előnyei

  • az Ön igényeihez igazított intenzív edzésprogram
  • folyamatos fejlődés az elérhető és valós célok megfogalmazása mellett
  • biztonságos
  • elakadás esetén azonnal gyógytornász konzultáció kérhető

Online coaching

Fontos Önnek a mozgás és az egészség, és az online coaching-ot preferálja? A célom, hogy minél több embernek segítsek elérni az általuk kitűzött célokat, mindezt egészségesen és személyre szabottan. Keressen fel, és tegye meg az első lépést a változás felé!

  • 4 hetes mezociklusokban dolgozunk, amiket szükség esetén igény szerint változtathatunk.
  • A személyesen történő állapotfelmérést követően 100%-ig személyre szabott edzéstervet kap, amelyet a kívánt célok, valamint a kondicionális és koordinációs képességeknek megfelelően írok meg Önnek.
  • Lehetősége van Önnek folyamatos konzultációra “messengeren, e-mailben vagy telefonon”
  • Szükség szerint személyes tanácsadás és közös edzések. Ekkor megbeszéljük együtt az Ön tapasztalatait és tisztázzuk akár a technikai kérdéseket, illetve részletes kiértékelést kap az eddigi fejlődés menetéről.

Állóképesség fejlesztés

Profi, egyénre szabott edzésterv nélkül Ön nem fog megfelelően fejlődni! Ennek legstabilabb alapja egy teljesítménydiagnosztikai vizsgálat, ami által meghatározzuk az Ön intenzitási zónáit, pulzustartományait. Ezután tudunk elkezdeni gondolkodni az edzés periodizáción, vagyis a terhelés és pihenés optimális arányú adagolásán. Ez lesz az én feladatom. :)

A futás, kerékpározás, úszás olyan sportok, ahol a sportoló úgy tudja magából a legtöbbet kihozni, ha tudatosan, előre megírt program szerint dolgozik és a megfelelő gyakorlatokat kombinál. Ráadásul nem mindegy, hogy hol tart (milyen szinten van) és hova szeretne eljutni.

Nincs két egyforma ember. Ugyanígy az állóképesség kapcsán is mindenki más szinten van, miközben más-más adottságai vannak. Éppen ezért egy általános, letölthető edzésterv nem fog segíteni abban, hogy Ön igazán fejlődni tudjon. Sőt! Lehet, hogy olyan gyakorlatokat tartalmaz, amelyek egyáltalán nem hasznosak Önnek és nem viszik Önt közelebb a céljaihoz.

Milyen a jó edzésterv?

  • Figyelembe veszi az Ön aktuális edzettségi szintjét.
  • Figyelembe veszi az Ön egyéni céljait.
  • Figyelembe veszi, hogy milyen távon szeretne teljesíteni.

Az Ön tudásszintjének megfelelő, havi lebontású edzéstervet kap.

Miért jó ez:

  • Mert az Ön aktuális szintjéhez igazodik, így nem keletkezik túlterhelés és elkerülhetőek a sérülések.
  • Változatos lesz az edzés.
  • Az egymásra épülő havi edzéstervek révén Ön dinamikusan tud fejlődni

Mozgásos Testelemzés

Az első alkalommal átbeszéljük Önnel a panaszokat, és kitérünk a fontosabb részletekre. Ha vannak ezzel kapcsolatos leletei (röntgen, MR stb.), azt kérem hozza magával!

Célszerű kényelmes ruhát hozni, amiben szabadon tud mozogni. Váltócipőre nem lesz szüksége. (A panaszos területtől függetlenül szükség lehet rá, hogy lássuk például a térdeit.) A hölgyeket arra kérjük, hogy olyan melltartóban jöjjenek erre az alkalomra, ami nem keresztpántos, mert a gerinc vizsgálatát ez megnehezíti.

Az anamnézis felállításához általában a panaszos területet, illetve a hátat kell szabaddá tenni, amit szemrevételezéssel és tapintással is megvizsgálok.